Nem is tudom, hol kezdjem. Az utóbbi napok hirtelen úgy felgyorsultak, hogy még időm se volt átgondolni, mi történt. Talán valahol ott venném fel újra történetem fonalát, hogy kedden este tartották a bankettet, vagyis az első szezon utolsó estjét megillető baromkodást. Az esti konyhálkodás rendhagyó volt, így még többet ökörködtünk munka közben. A gyerkőcök beöltöztek minden Spongya Bobhoz köthető marhaságnak és hajnali 3ig fentmaradtak. Nagyrészük a színház szerű épületben pizsipartizott, amit jómagam is meglátogattam, mert nem voltam álmos.

Sajnos hibát követtem el vele, ugyanis a másnap jócskán megnyúlt. Mondom is miért. Reggeli után minden gyermek eltakarodott, így ebédre már csak a szervező uraknak és hölgyeknek kellett főznünk. Sok időm azonban nem maradt pihenésre, a délutáni jiu jitsu edzést követően Gábor és szerény személyem hosszan tárgyalások eredményeként megszereztük az egyik furgont és két másik kocsival konvojt alkotva felkerekedtünk Syracuse-ba, ahol egy eszeveszett nagy amerikai házban eszeveszett nagy bulit csaptunk. Én még nem láttam ekkora házat. Szerintem 60-80 fő volt ott és elfértünk. Az egyik szinten régi, a 70-es évekből maradt játékgépek sorakoztak és játszhattunk is velük. Aztán elkezdődött a sörpingpong bajnokság, életem első igazi meccsét meg is nyertem Neil, a tábor fotósával az oldalamon. Aztán ahogy a buli haladt előre, mindenki szépen kidőlt, főleg Tyler a tópart staff, aki részemről megnyerte az Oscar-díjat "A legjobb halott" szerepében. Olyan hajnali 4 felé, amikor már csak maroknyian maradtunk és mindenki takarodni készült, nem tudom miért, de nekiálltam bóklászni a házban és ahol sokan feküdtek a földön, ott elkezdtem hányást imitálni. 5 óra felé már nem láttak szívesen, ugyhogy felkaptam egy rekesz sört, felkeltettem Gábort és hazamentünk a táborba, mert 7kor dolgoznunk kellett (volna, valahogy aztán az kimaradt az életemből). Vagyis inkább teleportáltam, mert a következő amire emlékszem, hogy reggel kilenckor mindenki pakolt, indultunk a Niagarához. Ők tettek el váltócipőt, váltóruhát, volt aki bőrönddel ment. Én (még mindig részegen) eltettem két pólót, egy alsógatyát és 11 sört. Később megbántam, a Niagaránál tökig eláztam. Ugyanazzal a furgonnal mentünk, ami egyébként 11 személyes, de mi befértünk 15-en. Peter, Patrik és én a csomagtartóban foglaltunk helyet tejes ládákon, ami nagyon buli volt, egészen a 7. percig, amikor mindenem sajogni kezdett a kényelemtől és komforttól. Az óút 3 órás volt, de elértünk a Niagarához. Felszálltunk egy ladikra, ami kivitt egész közel a vízeséshez. Vicces volt, ahogy én és pár mexikói egy szál gatyában áztunk a hajón a sok kék esőkabátba öltözött ember között. Váltócipőm nem volt, ugyhogy egész nap cuppogtam. Mellesleg gyönyörű a vízesés. Vannak képek.

Marilyn kivett nekünk pár útmenti motelszobát (pont olyat, mint amilyenekben mindig mindenkit megölnek a filmekben) Buffalotól nem messze, ott átöltözhettünk (átöltözhettek). Este a fél konyhás csapat megint beugrott a furgonba, vettünk sört és betoppantunk Garrett barátunk házibulijába, ami inkább hasonlított egy halotti torhoz. Nem voltak sokan, aki meg ott volt, az az előző esti bulit szenvedte még mindig (az angol Rory például egy minibowling pályán aludt, Hugh pedig a biliárd asztal alatt) ennek ellenére sikerült egy kicsit feldobni a hangulatot. Ez a buli nem durrant nagyot, ugyhogy megint felkaptam pár sört (meg piros poharakat, amivel beerpongoztunk) és egy felé leléptünk.

Másnap reggel (vagyis ma) igen szar idő volt, kicsit be voltunk tojva, mert következő úticélunk Darien Lake vidámparkja lett volna (meg a sörünk is fogytán volt). 11kor elhagytunk a motelt, megkajáltunk és szerencsénkre egy működő vidámparkot találtunk. Ez így még jó is volt, borús időben kevesebben vidámparkolnak. Az egész napot ott töltöttünk, nagyrészét száguldó hullámvasúton. Még sosem hullámvasutaztam zuhogó esőben. A cipőm, ami addigra úgy ahogy megszáradt, megint totál beázott a raftingolástól. Kicsit be vagyok rekedve a sok üvöltözéstől, de ez így jó. 10kor bevágódtunk a furgonba, és egy Mcdönci útbaejtve hazatéptünk. Kb másfél órája, valamivel éjfél után értünk haza. Csodálatos napok voltak ezek, tipikusan azok a napok, amikor alkoholtól mámorosan, harmadnaposan kelek fel és a reggelim két doboz sör és nincs megállás egy percre sem. De a megőrülésnek holnap végeszakad, az ebédet már nekünk kell csinálnunk, szerencsére egyelőre csak a szervező brigádnak, ami a gyerekekhez képest holiday.

Ez volt az intersession, a két szezon közti pihenés (pihenés egy túróst). Vasárnap jön a második hullám és újra megnyílik a pokol 4 hétre. De most most van. És most boldog vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.