Megérkezett az új banda. Nagyon nehéz volt megint hozzászokni a feszített tempóhoz, főleg hogy mostanában valahogy valamiért mindig minden össze-vissza van. Mindenkinek elege van a melóból, minden reggel azzal indul, hogy Patrik: Fred! Wake up! én meg: Fuck és/vagy I don't want to work today. Aztán mikor kitisztul minden és már bemelegedtünk a munkába már nem vészes, mindig történik valami vicces. Ezek az amerikai gyerekek annyira buták, öröm nézni. Ha dining hallba vagyok beosztva, az a feladat, hogy minden asztal számára le kell számolni tízesével az evőeszközöket meg tányérokat, poharakat, stb. a gyerekek meg elviszik az asztalokhoz. De hiába számoljuk le, mindig hozzák vissza hogy this is extra. Aztán meg mikor elkezdenek enni jönnek hogy nincs elég evőeszközük. Eleinte bosszantott, ma már szó szerint nevetek minden egyes alkalommal. Vagy mikor söprök és egy kupac evőeszköz gyűlik össze a földön, a gyerek jön és egyenesen belelép. Aztán mikor mondom neki hogy wtf akkor meg ó sorry és felszedi. Ma is olyat alakított egy gyerek a kancsókkal, hogy hátra kellett mennem a konyhába mert éreztem hogy kitör belőlem a röhögés. De azért vannak szép pillanatok is, ma pl mikor ebéd után söpörtem, odajött egy 8-10 éves kislány és azt mondta: thank you for cleaning up. Cukorfalat.

Bármennyire is szar a meló, legalább annyi jó dolog történik. Ma délután fociztunk egy órát, amerika a nemzetközi ellen. Betettek kapusnak, én ekkora kaput csak tévében láttam. Magamhoz képest jól védtem, a bal lában és kezem totál lehorzsoltam, de még így is kikaptunk 3-2 arányban. Az angol srácok kicsit önzőztek. Aztán tegnap előtt este az étkezőben aludtunk páran (én az asztalon aludtam), vittük a matracokat, találtunk snacket, vittem egy hordó behűtött sört meg feltettem egy kis zenét. Peter és én hajnali kettőkor nekiálltunk megteríteni, így nekem csak reggel nyolckor kellett munkába mennem (miután hajnali hatkor visszaköltöztünk a kabinba mert mindenki félt hogy meglátnak). Csak Petert felejtettük ott meg a kiborult sörét. Hasonló játszódott le, mikor korábbi estén hajnalban fél kézzel (a másikban folyékony kenyér volt) elmosogattam a maradék edényt. Csupa móka és kacagás.

De a legjobb, hogy folyton nyitva hagyják az édességraktárat és mi folyton visszaélünk vele. Van ott M&M's (vagyis volt.... muhahaha) meg csoki, elemlámpa, elem (Peter lopott egy valaggal, de nem tudja miért), fogkrém meg hasonló. Annyira kifosztottuk, hogy mikor tegnap este legutóbb voltam, már égett a pofám, hogy nem volt mit lopni. Kíváncsi vagyok, mikor fognak érte szólni. A konyha más tészta, onnan bármikor bármit elgórhatunk, még Juan és Jason is rájár mindenre. De édesség csak abban a különálló házikóban van, ami Ari Baum (igazi zsidraj, nála voltunk házibuliban Ithacában) házikója mellett van és tudvalevő hogy született spicli. De mindegy. Van teherautónyi M&M's a kabinunkban és csak ez számít.

Ami engem illet, lelkemben béke honol. Sokat változtam, mióta itt vagyok. Azt hiszem, megtaláltam magamban azt, ami miatt mindenáron el akartam jönni otthonról. Ez az élet gyökeresen más, mint amihez odahaza hozzászoktam. Rengeteget tanulok a megváltozott környezet hatására, az eltérő kultúrájú és gondolkodású emberektől és legfőképpen magamtól. Napom nagyrésze monoton munka, de tudom, hogy hiányozni fog ez az egész, főleg az emberek. Kínunkban annyi hülyeséget kitalálunk, mondunk és teszünk, néha már csak azon nevetek, ha ránézek valamelyikükre. Nekem itt most mindenem megvan és elégedett vagyok. Egészen augusztus 9-ig, amikor Marilyn visszatér és bekeményít.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.